A 2010 őszi OKJ vizsgákra való jelentkezés határideje 2010.szeptember 1.
Érdemes beiratkozni az alábbi nyelvi kurzusokra
Aki iskolalátogatási igazolást akar, annak ezeket kell kitölteni és elküldeni az info@atheneszki.hu mailcímre. Be lehet jönni érte személyesen, vagy szkennelve lehet kérni a visszaküldést.
Athéné Szakközépiskola - érettségi utáni, tandíjmentes szakképzések
Sejtjük, mi jó neked!
Az állami finanszírozás
Az iskolarendszerű felsőfokú szakképzéseket a velünk szerződésben álló felsőoktatási intézmények programjai alapján végezzük. Az oktatásban az érintett főiskolák által delegált oktatók és előadók is közreműködnek, a szakképzés a felsőoktatási intézmények minőségbiztosítási követelményeinek figyelembe vételével folyik.
Partnereink:
Berzsenyi Dániel Főiskola • Kodolányi János Főiskola • Széchenyi István Egyetem • Pécsi Tudományegyetem állam- és Jogtudományi Kara
Szakközépiskolánk tanulói a kétéves oktatás alatt úgy szereznek – nappali, vagy esti tagozaton – felsőfokú szakképesítést, hogy a félévek végén - a vizsgaidőszakban - gyakorlati jegyeket szereznek, kollokviumokat, szigorlatokat tesznek le. Informatikát tanulnak magas óraszámban, és az ECDL bizonyítványt (Európai Számítógép-használói Jogosítványt) automatikusan megkapják. Nappali és bizonyos esti tagozatos oktatásokban is magas színvonalú nyelvoktatásban részesülnek (általános és szakmai, angol és német nyelvtanítás folyik) így jó az esély a sikeres nyelvvizsgára. Nappali tagozaton és bizonyos szakok esetében lehetőség nyílhat több hetes, külföldi tanulmányútra is (az eddigi fogadó országok: Spanyolország, Ciprus, Németország, Franciaország, Norvégia és írország).
Az Athéné Szakközépiskolában államilag finanszírozott szakképzés folyik. A hatályos jogszabályok szerint az első szakképesítés megszerzése ingyenes. Vagyis, ha te érettségi után az első szakmádat tanulod nálunk (középfokon, emelt szinten vagy felsőfokon), ez a képzésed a 6000 Ft-os regisztrációs díjtól eltekintve ingyenes, ugyanúgy, mint ahogy a középiskolád is az volt.
Az oktatás – a legújabb előírásoknak megfelelően - modul rendszerben folyik, azaz részekre van bontva. Egy-egy rész – modul – több szakképzésben is megtalálható (számítógép kezelést például, más-más szinten, az utazásügyintézőnek és az informatikusnak is tanulnia kell), így aki az egyik szakképzésre jár, az egyben a másik – vagy a magasabb szintű – szakképesítés követelményeinek egy részét is elsajátítja.
Az Athéné Szakközépiskola működtetője – tanfolyami keretek közt, azaz a szakközépiskolai tananyagon és óraszámon túl – külön díjért biztosítani tudja a ráépülő oktatást, vagyis azt, hogy te az alapképzés ideje alatt, az ingyenesen megszerzett modulok mellé továbbiakat is felvehess, így ne egy, hanem több szakmával, ne középfokú, hanem magasabb szintű képesítéssel távozhass. A kiegészítő modulok megszerzése természetesen gyorsabb és olcsóbb, mintha egy külön szakmát egy különálló képzésben kellene elsajátítanod.
A fentiekhez hasonló módon, plusz óraszámmal de „kedvező feltételekkel” egyéb bizonyítványokat is szerezhetsz. Kiegészítheted például számítástechnikai moduljaidat úgy, hogy a végzéskor megkaphasd az ECDL bizonyítványt (több alapképzésben ez automatikusan jár a végzéskor), vagy nyelvi moduljaidat úgy, hogy nyelvvizsgára, esetleg szakmai nyelvvizsgára is kész legyél.
Az egyes szakképzések során így megszerezhető egyéb szakképesítésekről, ezek tanulmányi feltételeiről a „Szakképzések” menüpont szakmák almenüjében, az anyagiakról a "Finanszírozás" menüpontban olvashatsz.
A megszerzett tanulmányi modulok már a tieid, azaz, ha valamilyen oknál fogva abba kell hagynod a szakképzésben való részvételt, vagy ha nem végzel sikerrel, ezeket a modulokat egy későbbi képzés során elismerik neked. Az is előfordulhat, hogy bár nem végzel a választott szakmában, szerzel annyi modult, hogy rész-szakképesítést kapsz.
Középiskolában – így szakközépiskolánkban is -, nappali rendszerű iskolai oktatásban abban az évben kezdhetsz utoljára tanévet, amelyben betöltöd a huszonkettedik életévedet.
A határidő egy évvel meghosszabbítható abban az esetben, ha az általános iskola első évfolyamát a hetedik vagy a nyolcadik életévedben kezdted meg.
A sajátos nevelési igényű tanuló esetén, valamint a súlyos beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, a meghatározott életkorhoz három évet hozzá kell számítani.
Kedvezmények, melyek az Athéné Szakközépiskola tanulóit is megillethetik
A nappali tagozatos, iskolai rendszerű szakképzésben élvezheted mindazokat a kedvezményeket és ellátásokat, amelyeket a szakközépiskolával létrejött tanulói jogviszony biztosít. Ilyenek például: