A 2010 őszi OKJ vizsgákra való jelentkezés határideje 2010.szeptember 1.
Érdemes beiratkozni az alábbi nyelvi kurzusokra
Aki iskolalátogatási igazolást akar, annak ezeket kell kitölteni és elküldeni az info@atheneszki.hu mailcímre. Be lehet jönni érte személyesen, vagy szkennelve lehet kérni a visszaküldést.
Szerezd meg könnyebben, diákként!
Az ECDL Jogosítvány megszerzésére nem kötelezünk (kivéve azokat a képzési szakirányokat, ahol ez része a tantervnek), de számítástechnikából valamennyi szakon kötelező valamilyen szinten teljesítened. Azaz, félévi érdemjegyeket szerezned. Felmentést a képzés vagy a számonkérés alól csak rendkívül indokolt esetben adhatunk, egyedi elbírálás alapján.
A számítástechnikai képzés egyébként kifejezetten az ECDL oktatási moduljai alapján épül fel, vagyis egy hivatalos ECDL vizsga letételével az adott félévben, egyben tantárgyi vizsgakötelezettségednek is eleget teszel. Az ECDL vizsgákra felkészítünk, és arra biztatunk, hogy későbbi elhelyezkedésed vagy további tanulmányaid érdekében szerezd meg az ECDL jogosítványt! Az Athéné Szakközépiskola pedagógiai programja az „ECDL 7-modulos”, „ECDL START” vagy a megfelelő variációjú „ECDL SELECT” bizonyítvány megszerzését biztosíthatja.
Az ECDL Jogosítvány független a szakképzésektől! Ha tandíjmentesen megszerzett ECDL moduljaidat valamelyik bizonyítvány szintjének eléréséhez tanfolyami úton szeretnéd gyarapítani, akkor a regisztrációs díjjal egy vizsgakártyát vásárolsz. Sikeres ECDL vizsgáidat ebbe jegyezzük be. A kártya a tiéd, és 3 évig érvényes, vagyis bármikor, bárhol pótolhatod a hiányzó vizsgákat. Persze ezt nálunk teheted meg a legkönnyebben és a legjobb feltételek mellett, még tanulmányaid során... Mi fontosnak tartjuk, hogy az ECDL követelményrendszerével akár a kötelezőn túli számítástechnika órák keretében is ismerkedhess, vagyis valóban készség szinten sajátíthasd el a tudnivalókat.
Vizsgaköltségek az Athéné Szakközépiskola diákjainak
Típus | Díj | Vizsgaköltségek | |
esti tagozatos diákoknak | nappali tagozatos diákoknak | ||
ECDL 7-modulos és ECDL SELECT | egyszeri regisztrációs díj | 7 500 Ft | 5 500 Ft |
Vizsgadíj/modul | * 1800 Ft | 1800 Ft | |
* Kedvezményes, csak az Athéné Szakközépiskola esti tagozatos diákjainak (egyébként 3 200 Ft.)!
A sikertelen ECDL vizsgák - a vizsgadíj újbóli befizetésével - általában minden hónap második szombati napján javíthatók.
ECDL vizsgadíjak
Általános információk – Az Athéné Szakközépiskola, mint Budapest egyik legnagyobb ECDL képző- és vizsgaközpontja
Nyilvános ECDL vizsgák (minden érdeklődőnek)